Kezdőlap Blog Oldal 66

Hirdetések – 2017. február 19.

– Filmvetítésre várjuk az általános iskolásokat jövő vasárnap a 09.30-as szentmise után a közösségi terembe. Páduai Szent Antal, az ég harcosa című 80 perces animációs filmet néznénk meg.

– Hétfőn, február 20-án, 17.30-kor 7. és 8. osztályosoknak ifjúsági hittan indul a plébánián. István atya szeretettel várja rá a gyerekeket.

– Jövő vasárnap a katolikus iskolák számára lesz országos gyűjtés.

– Jövő vasárnap 11 órakor Nagymaroson, a közösségi házban jegyes kurzus kezdődik azoknak a pároknak, akiknek ebben az évben lesz az esküvőjük.

– A nehézfiúk lelkigyakorlata után női lelkigyakorlatra hívjuk a hölgyeket. A szorgos azt jelenti: „fitt”, aki mindenre figyel, reagál, nélküle nem működhet semmi otthon, mindenre „neszre” figyel, állandóan éber. Így alakult ki a női lelkigyakorlat elnevezése: Fitt+Nesz, azaz Fitness. A magukat fittnek érző hölgyeket várjuk Máriabesnyőre a március 25-iki hétvégén. Jelentkezés István atyánál.

– Aki szeretne a nagyböjtben Szent Ignác-i lelkigyakorlatot végezni, István atyával egyeztessen.

– Örömmel hívunk mindenkit a következő faluközi gitáros énekes dicséretre. Ennek időpontja most szerdán, február 22-én, este fél 9-től lesz a verőcei templomban.

Hirdetések – 2017. február 12.

– Minden hónap első péntekjén az abban a hónapban születésnapjukat ünneplőkért lesz a szentmise.

– Nagy szeretettel hívjuk a házaspárokat február 12-e és 18-a között a Házasság Hete rendezvényeire. Előadás lesz február 15-én, szerdán 18 órakor a művelődési házban. Az előadás címe: Kinek mire van szüksége? Határaim tartása a családon belül. Előadó: Wertán Katalin viselkedéselemző, pszichodráma-vezető és képzésben lévő családterapeuta. Február 17-én, pénteken a 17.45-ös szentmisén a házastársi hűségígéret megújítsa lesz. A szentmise végén a családok megáldására kerül sor kerül. A szentmise után egy gyertyafényes vacsora lesz, melyre jelentkezni lehet Parragh Áginál vagy Kunos Vikinél. Mindenkit szeretettel várunk.

Hirdetések – 2017. február 5.

– A jövő hétvégén lesz a férfi lelkigyakorlat. Szeretettel kérjük az itthon maradottak imáját.

– Minden hónap első péntekjén az abban a hónapban születésnapjukat ünneplőkért lesz a szentmise.

– Nagy szeretettel hívjuk a házaspárokat február 12-18. között a Házasság Hete rendezvényeire. Előadás lesz február 15-én, szerdán 18 órakor, a plébánia Major Sándor termében. Az előadás címe: Kinek mire van szüksége? Határaim tartása a családon belül. Előadó: Wertán Katalin, viselkedéselemző, pszichodráma-vezető és képzésben lévő családterapeuta. Február 17-én, pénteken a 17.45-ös szentmisén a házastársi hűségígéret megújítása lesz. A szentmise végén a családok megáldására kerül sor. A szentmise után egy gyertyafényes vacsora lesz, melyre jelentkezni lehet Parragh Áginál, vagy Kunos Vikinél. Mindenkit szeretettel várunk.

Egyházközségi disznóvágás – 2017

14

Idén is megrendeztük egyházközségi disznóvágásunkat. Január 28-án, szombaton a reggeli munkáktól a közös vacsoráig Czilik Ede készített fotókat.

[ngg_images source=”galleries” container_ids=”160″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_thumbnails” override_thumbnail_settings=”0″ thumbnail_width=”120″ thumbnail_height=”90″ thumbnail_crop=”1″ images_per_page=”50″ number_of_columns=”0″ ajax_pagination=”0″ show_all_in_lightbox=”0″ use_imagebrowser_effect=”0″ show_slideshow_link=”0″ slideshow_link_text=”[Show slideshow]” template=”default” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]

Hirdetések – 2017. január 29.

– A gyerekek rorátés jutalomkirándulása február 4-én, szombaton lesz. Kismarosról kisvasúttal megyünk Királyrétre, majd a nagyobbak Nagyhideg-hegyre. Kérjük, hogy a résztvevők a sekrestyében legyenek kedvesek feliratkozni. Azok a szülők, akik segítőnek jönnének, István atyának szóljanak. Találkozás 9.45-kor a kisvonat kismarosi végállomásán. A gyerekek Királyréten ebédet és meleg teát is fognak kapni. Visszaérkezés Kismarosra 15.10-re.

– Csütörtökön Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe lesz. Szentmise 17.45-kor.

– Pénteken a szentmise után szeretettel hívjuk a plébániára a hétköznapi szentmiséken résztvevők közösségét.

– Jövő vasárnap a szentmisék után balázsolás lesz.