Hirdetések – 2018. szeptember 9.

Azok a 7-8. osztályosok, középiskolások, akik szívesen jönnének a kisifi hittanra, István atyát keressék meg. Ez lesz a bérmálkozás előszobája.

Kezdő és haladó imaiskola indul István atya vezetésével, két heti rendszerességgel. Az érdeklődők vegyék fel vele a kapcsolatot.

Szeptember 30-án, vasárnap a 9.30-as szentmisén tartjuk a gyerekek Szentlélek-hívó szentmiséjét a tanév kezdetén. A megáldani való tanszereket hozzák magukkal. A szentmise után a plébániakertben családi napot tartunk, melynek célja, hogy ne rohanjunk haza mise után, töltsünk el együtt pár órát. Az ebédlétszám miatt előzetes jelentkezés szükséges a sekrestyében. A szentmise után lesz autó, motor, bicikli, babakocsi megáldás, majd mindenkit szeretettel várunk ebédre, a plébániára..

A gyerekek miseigazolványai átvehetők a sekrestyében. A matricákat a ministránsok a templom bejáratánál osztják.