Hirdetések – 2020. január 12.

  • Hétfőn 16.00-tól az elsőáldozásra készülő gyerekeknek lesz foglalkozás a verőcei közösségi házban. 15.40-re megyünk értük az iskolába és 17.40-re hozzuk vissza őket a
  • Hétfő este 18.30-tól Biblia-kört tartunk a Major teremben.
  • Kedden és pénteken este a megszokott időben 17.45-kor lesz szentmise.
  • Csütörtökön egész napos szentségimádást tartunk a szokott rend szerint.
  • Csütörtök délután 16.00-kor gyászmise és urna beszentelés lesz a templomban.
  • Jövő vasárnap a 9.30-as szentmisében lesz a málenkij robotra elhurcoltak közös emlékmiséje: 75 éve annak, hogy Kismarosról, Nagymarosról és Zebegényből közel 600 civilt elhurcoltak a Szovjetunióba, kényszermunkatáborokba. Gitáros mise aznap nem lesz. A kisgyermekes családokat inkább a reggel 8-as szentmisére vagy a 11 órakor a monostorban kezdődő vasárnapi misére hívjuk szeretettel.
  • A Házasság hete idén négy falu Zebegény-Nagymaros-Kismaros-Verőce összefogásában valósul meg a HH Dunakanyar rendezvény sorozat keretében.  Február első két hetében lesznek előadások mind a négy községben. Ezen kívül a tavalyihoz hasonlóan lesz 5 próba a párok számára. Plakátokat találunk a templom ajtaján, illetve hhdunakanyar.hu oldalon és Facebook-on is. Jelentkezni a próbákra Jakobszen-Tátrai Zsófinál vagy a sekrestyében, vacsorára Parragh Áginál lehet.
  • A jutalomkirándulás szervezéséhez kérjük, iratkozzanak föl a sekrestyében, vagy jelentkezzenek Áron atyánál e-mailben, telefonon azok, akik a legalább négy rorátén részt vettek.