- A múlt heti püspökkari körlevél értelmében a most vasárnapi perselygyűjtést a karitász céljaira, a rászorulók megsegítésre fordítjuk.
- Kedden 17.30-kor az idén elsőáldozásra készülő gyermekek szüleivel találkozunk a verőcei közösségi házban.
- Kedden és pénteken a megszokott időben, 17.45-kor lesz szentmise.
- Csütörtökön egész napos szentségimádást tartunk a megszokott módon.
- Péntek este 18.30-tól a kis-ifiseknek (6-7-8. osztályosoknak) lesz alkalma a verőcei közösségi házban.
- Szombat délelőtt 10.30 és 12.30 között adventi koszorúkötésre hívjuk az elsőáldozásra készülő gyerekeket és minden érdeklődő gyermeket, a családosokat, egyedülállókat is szeretettel látjuk. Alapanyagokról és eszközökről (ragasztópisztoly) részben gondoskodunk, de az is jó, ha hozunk magunkkal. Az elkészült koszorúkat a templomban megáldjuk.
- Előre hirdetjük, hogy az advent folyamán idén is készülünk majd pásztorjátékkal, melynek próbái majd az adventi vasárnapi misék után lesznek. Különös szeretettel hívjuk erre a közös készületre, misztériumjátékban szereplésre az idén elsőáldozásra készülő gyermekeket, de minden iskolás gyermeket, nagyobb fiatalt szeretettel várunk. Kérjük, hogy, akik szívesen részt vesznek a betlehemes játékban, Constantinovits Csóka Saroltát keressék meg.
- Felszabadult egy idén még érvényes „Új Ember” előfizetés. Ha valaki szeretné átvenni, kérjük, jelezze a sekrestyében.