Hirdetések – 2018. december 16.

Adventben kedden és pénteken reggel 6 órakor kezdődnek a roráté szentmisék. Utána a gyerekeket reggelizni, a felnőtteket egy meleg teára szeretettel várjuk a közösségi házba. Azok a gyerekek, akik 5 rorátén részt vesznek, jutalomkiránduláson vehetnek részt.

Az egyházi hozzájárulást a csekkek megérkezéséig Valikánál tehetjük meg. Amint a csekkek megérkeznek, azokat a templomban hátulra, a szokott helyre tesszük. A Püspöki Konferencia ajánlása alapján éves jövedelmünk 1%-t ajánlhatjuk fel plébániaközösségünk támogatására.

Ha tudunk olyan idősről vagy betegről, aki karácsonyi szentgyónását otthonában szeretné elvégezni, István atyát keressük. Szeretnénk mindenkit kérni, hogy a karácsonyi szentgyónást ne halasszuk az utolsó pillanatra. Lehetőség van a szentgyónás elvégzésére vasárnap a misék előtt, vagy hétköznap a roráték után, illetve külön megbeszélt időpontban is. Illetve Zoltán atyánál napközben.

A jövő évi stóladíjszabás hátul olvasható.

2019. január 4-és 6-a között emléktúra indul a Dunakanyarból a málenkij robotra elhurcolt honfitársaink 1945 januárjában megtett útvonalán. A 24 km-es utat három napra elosztva gyalog tesszük meg, így hajtva fejet az áldozatok és a túlélők szenvedései előtt. Csatlakozni az egyes szakaszokra is lehetséges. Bővebb információ és jelentkezés Lászlófi Károlynál.

Jövő vasárnap Nagymaroson, a templomban 19 órakor a Misztrál együttes koncertje lesz.

Két hét múlva, december 30-án, Szent család vasárnapján lesz a 9.30 –as szentmisén a családok megáldása.