Hirdetések – 2018. március 18.

Nagyböjti két estés lelkigyakorlatunk március 22-én, csütörtökön és 23-án, pénteken az esti szentmise keretében lesz. Jó alkalom a húsvéti szentgyónásunk elvégzésére is. A lelkigyakorlatot Radnics Zoltán piarista atya tartja. A betegek kenetét 23-án, pénteken a szentmise keretében szolgáltatjuk ki. Aki szeretné felvenni ezt a szentséget, kérjük, hogy a szentgyónását végezze el előtte.

Pénteken az elsőáldozók szüleit szeretettel várjuk 18.45-re a plébániára.

Szombaton 10 és 12 óra között a gyerekek részére lelkinap lesz a plébánián. Ekkor lesz az elsőáldozók gyóntatása is. Minden gyereket várunk.

Jövő vasárnap virágvasárnap. Aki teheti, kérjük a 9.30-as ünnepei barkaszentelési szentmisén vegyen részt.

Kérjük, az idén beadandó személyi jövedelemadó bevallásoknál figyeljünk az adó 1%-ának felajánlására, ugyanis az egyházak esetében a mostani felajánlásokat veszik figyelembe a következő években is az adózó újabb rendelkezéséig. Az elektronikusan beadott bevallás esetében az adóbevallás tervezetének elfogadása önmagában még nem jelenti az 1 %-os nyilatkozat megtételét. Továbbá kérjük, hogy mindazok, akiknek bármely ok miatt (pl. családi adókedvezmény) jelenleg nincs fizetendő adójuk, szintén rendelkezzenek az egyház számára az 1 %-ról. Ez azért fontos, mert a támogatások szétosztásakor a nyilatkozatot tevők létszámát, és nem befizetett adójukat veszik figyelembe.

Szeretettel hívunk minden kisgyermekes családot a 2. kismarosi családtáborba, június 29-e és július 1-e között. Három nap kikapcsolódás lesz, amelyben helyet kap közös szalonnasütés, strandolás, sok játék és a szülőknek lelki töltődés, ami alatt gyerekvigyázók játszanak a kicsikkel.
A helyszín a létszámtól függ, ezért kérjük, aki szívesen csatlakozna, vagy további információt szeretne, keresse Horváthné Kovács Jucust vagy Constantinovits-Csóka Sacit.