– Szeretettel hívunk mindenkit az ötödik nagymarosi Alpha kurzusra! Ez egy 12 alkalomból álló rendezvénysorozat. Mi is történik egy ilyen összejövetelen? Egy jó hangulatban elköltött közös vacsora után beszélgetünk az asztaltársaságban az élet nagy kérdéseiről, bemutatjuk és megvitatjuk az ezekre adható keresztény válaszokat. Mindazokat hívjuk, akik szeretnének többet tudni a kereszténységről. Lesz lehetőség a tanulásra és a nevetésre, közös vacsorára, hozzájárulunk egymás emberi fejlődéséhez, és természetesen bármit lehet kérdezni. Az „alfa” a görög ABC első betűje, így a kezdet jelképe. Az Alpha kurzuson világszerte több millióan vettek részt. Olyan emberek, akik keresik a választ életük nagy kérdéseire, és nyitottak a kereszténység válaszaira, tekintet nélkül arra, hogy volt-e korábban kapcsolatuk vele. Az Alpha kurzus február 2-án kezdődik. Csütörtöki napokon 7-órától fél 10-ig tartjuk a Szent Márton Közösségi Házban. A részvétel ingyenes. Kérjük, az érdeklődők jelezzenek vissza a templomban elhelyezett lapon.
– Aki szeretne Vízkereszt környékén házszentelőt kérni, az atyákkal legyen szíves időpontot egyeztetni.
– A havi márianosztrai zarándoklat, hétfőn, 9-én, a szokott rend szerint lesz.
– Aki ebben az évben szeretne templomunkban házasságot kötni, kérjük mielőbb jelezze szándékát István atyánál.
– Egyházközségi disznóvágás lesz január 28-án, szombaton. A reggeli munkálatok Horváth Pistáéknál, a Kossuth Lajos utca 100-ban, a későbbiek a plébánián lesznek. Jelentkezni Györeiné Herth Piroskánál, Györei Katánál vagy Horváth Pistánál lehet január 22-ig. Ugyanezen a napon (22-én) a jelentkezőknek megbeszélést tartunk a ½ 10 órai szentmise után a Major Sándor teremben.
– A „nehézfiúk” lelkigyakorlata február 10-12-ig lesz. Péntek estétől vasárnap délig tartjuk Máriabesnyőn. Szeretettel várja az urak jelentkezését István atya. Miért „nehézfiúk”? Mert általában templomba nem járó, de jó fej fiúk szoktak eljönni, persze a fél nehézsúlyúakat, azaz a templomba járókat is szeretettel várjuk.
– A Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok emlékévéhez kapcsolódóan a Kismarosi Német Nemzetiségi Önkormányzat háromnapos rendezvénysorozata keretében január 15-én 9.30-kor ünnepi szentmise lesz templomunkban. A részletes program itt olvasható.