A csütörtöki szentségimádás alatt hátul megtaláljuk egymás telefonszámát. Ezért ha valaki késik, vagy nem jön el, fel lehet hívni, hogy várható-e az érkezése. Továbbra is van lehetőség Valikánál a feliratkozásra, annál is inkább, mert a nyári szabadság, nyári munka miatt nem mindenki tudja továbbra is vállalni az eddigi szolgálatát. Ha valakinek valami közbejön, kérjük, hogy másvalakivel cseréljen, hogy az Oltáriszentség és a templom ne maradjon nyitva egyedül.
Szeretnénk a plébánia nagytermét közösségi célokra átalakítani. A Benedek atya által felújított kántor lakás szolgálná a jövőben a helyben lakó plébános lakrészét. Szeretettel kérjük a jövő heti szentmiséken a testvérek perselyadományát, körülbelül 500 ezer forintra volna szükség a plébánia átalakításhoz.
2015. Június 5-én, pénteken 19:30 orakor Kismaroson Dunakanyar ifi-mise lesz.
Június 7-én, jövő vasárnap Úrnapja. 8 órakor csendes mise, 9:30 órakor ünnepei szentmise. Várjuk az elsőáldozókat virágszórásra.
A Sándor atyáért bemutatott hálaadó szentmisén és a temetésen hangfelvételt készítettünk. Aki szeretné újra átélni ezt a nagyon szép és megindító napot, szeretné emlékül megőrizni, újra meghallgatni a szertartást, lehetősége van megrendelni a CD-lemezt énekkarunk énekével, a hálaadó beszédekkel, a szentmise teljes felvételével. A hanglemez önköltségi áron, körülbelül 1000-1200 forintba fog kerülni, és várhatóan két héten belül átvehető lesz. Ahhoz, hogy tudjuk, mennyi lemezt sokszorosítsunk, kérjük, az igénylők a sekrestyében jelezzék szándékukat.
Más plébániák tapasztalata, hogy felállítanak honlapjukon egy egyházközségi szaknévsort, amelyben a közösségükhöz közeli vállalkozók ismertetik, bemutatják vállalkozásukat. Nem titkolt cél, hogy egymástól rendeljünk munkát, ami anyagi és szakmai biztonságot is adhat. A honlapra bárki felkerülhet. Ha van referenciája, aki ajánlja őt, akkor az a referencia is odakerül a neve mellé. Most mi is megpróbálkoznánk ezzel, az egész Dunakanyar egyházközségét (Nagymaros, Kismaros, Verőce) magába foglalva. Aki szeretne felkerülni a honlapra, vagy ajánlana vállalkozót, kérjük, a „bandehun@gmail.com” címre írjon levelet. A levél tartalmazza a cég nevét, tevékenységi körét, elérhetőségét és az esetleges referenciát, annak az illetőnek pár soros ajánlásával, aki a cég munkáját ismeri.
A Vacsora fehérben rendezvényről tájékoztató hátulról elvihető.