Visszatekintés az elmúlt évre

Tekintsünk vissza az elmúlt egy évre.

Nehéz év áll mögöttünk. 2014. augusztus 1–jétől Nagymaroshoz tartozik a kismarosi és a verőcei plébánia lelkipásztori ellátása, mely hirtelenjében háromszor annyi munkát jelentett, mint amit addig kellett elvégezni. Norbi atya káplánként és Áron atya kisegítő lelkészként derekas munkát végzett. Áron atya alapvetően a vasárnapi misékben segítetett, Norbi atya viszont mind a három településen hitoktatott, ministránsokkal, fiatalokkal foglalkozott, temetett, keresztelt, esketett, időseket látogatott.
Sokan mindebből csak annyit érzékeltek, hogy keveset láttak, hisz háromhetente miséztem Kismaroson vasárnap.
Bizonyos értelemben ez igaz is. A vasárnapi szentmiséket egymás közt úgy osztottuk el, hogy településenként mindenkire nagyjából háromhetente kerüljön sor. Így háromhetente mindegyikünk eljutott a ránk bízott egyházközségekhez.
Nekem mint plébánosnak ezt nem volt könnyű elfogadnom, hisz mind a három helyen szemrehányásokkal fogadtak, hogy ritkán látnak. Sokkal több időt szerettem volna mindenütt tölteni, mint amennyire lehetőségem volt.
Megnövekedett szolgálatunkról csak a teljesség igénye nélkül: három nyitott templomok éjszakája, három Mikulás ünnepség. Minden adventi vasárnap ott voltunk a többi falu gyertyagyújtásán és falukarácsonyán. Három pásztorjáték, három farsang, három házasság hete, három húsvéti szent három nap megszervezése, három elsőáldozás, három vacsora fehérben és három Úrnapja. Két helyen Ökumenikus imahét, disznóvágás. A férfi és női lelkigyakorlatot sikerült a településekkel összevontan megtartani.
Közben meg kellett szervezni, illetve újra kellett indítani az egyháztanácsokat, a karitászcsoportot, házasközösségeket. S mindehhez jönnek természetesen napi szinten a temetések, a keresztelési felkészítés és keresztelő, a jegyesekkel való foglalkozás és a hitoktatás szervezése. Verőcén új plébániaépületet szeretnénk építeni és Kismaroson a plébániaépületet közösségi házzá átalakítani. Nagymaroson a plébániakert rendezésére és a templom statikai megerősítésére került sor. Mindezen túl, mint az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója, Budapesten félállásban kell helyt állnom.
Voltak örömök is természetesen a kihívásokon kívül. Adventben minden rorátén tele volt mindhárom helyen a templom felnőttekkel és gyerekekkel. Elindultak a Duna-kanyar ifi misék. Elindult Kismaroson és Verőcén is az elsőáldozók szüleivel való foglalkozás, a ministránsgyűlés és -avatás, Verőcén az imaiskola, Nagymaroson a szentignáci lelkigyakorlat és a katekumen csoport. Mindegyik helyen sikerült találkoznom a templomtakarítókkal, valamint egyháziadó-szedőkkel és megköszönnöm a munkájukat. Öröm látni, ahogy egyre több a gyerek a templomban vasárnaponként.
Megható volt számomra Sándor atya temetése, ahogy a közösség elkísérte őt és elbúcsúzott tőle.
Nagyon hálás vagyok az egyháztanács munkájáért, a templomdíszítőkért és -takarítókért, az énekkarokért, az irodavezetőért. Mindazok, akik segítik munkámat, óriási terhet vesznek le rólam, mert nem kell minden kis apró dologgal külön foglalkoznom.
Ugyanakkor most, a tanév végére nagyon elfáradtam, és ez főleg abban nyilvánult meg, hogy nagyon türelmetlen voltam sokakhoz. Szeretném megragadni ezért az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek azoktól, akiket sikerült valamilyen módon megbántanom.
Szeretek itt élni. Egy év alatt lassan megismertük egymást, és ez jó alap ahhoz, hogy a jövőben együtt tudjuk tovább építeni Kismaroson Isten Országát. Tudom, hogy sokan imádkoznak értem. Nagyon köszönöm ezért mindenki türelmét, irgalmát, szeretetét és főleg imádságát.

István atya