Hirdetések – 2015. március 8.

2015. március 8-án, a 9:30 órai szentmise után István atya a ministránsokkal próbál majd a húsvéti szent három napra.

Március 8-án a 8 órai szentmisén lesz a betegek kenete kiszolgáltatva.

A március 8-i vasárnapi miséken templomunkban a Kárpátalján élők számára rendezünk perselygyűjtést.

A márianosztrai havi engesztelő zarándoklat március 9-én, hétfőn a szokott rend szerint lesz.

A MKPK körlevele a 2015. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről:

„Arra buzdítjuk a testvéreket, hogy lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához. Ezt megtehetik a mai vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon. Adományaikat a helyi karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük, újra sok családnak tudunk segíteni.”

Március 21-én, szombaton Sillye Jenő: Keresztút c. művét adják elő a nagymarosi templomban, 17:30 órától. Az azt követő szentmisén is Jenő és barátai énekelnek.