Jelentkezés keresztelőre

Kedves Szülők!

Szeretettel köszöntünk benneteket, amikor elhoztátok megkereszteltetni gyermeketeket templomunkba.

Szeretnénk segíteni a keresztelési készületben, beszélni arról, hogy mi a menete és mi történik a gyermekekkel a keresztelés szertartásában, ezért néhány alkalommal kérünk, benneteket vegyetek részt az erre szervezett keresztelői felkészítőn.

Azoknak a szülőknek, akinek nincs szentségi, templomi házassága, szeretnénk felkínálni a lehetőséget, hogy egyházilag is rendezzék házasságukat.

A keresztszülők, saját lakóhely szerinti plébánosuktól kérjenek igazolást, hogy vállalhatják ezt a tisztséget. Keresztszülő az lehet, aki 16 éves elmúlt, amennyiben házas, van egyházi házassága, és megbérmált kell hogy legyen. Az ő feladata, hogy imádságban hordozza keresztgyermekét, és életével példát adjon neki a keresztény életre.

A kereszteléskor védőszentet választunk a gyermekek számára. A védőszent feladata, hogy ő, aki szent életet élt, és már ott van a jó Isten mellett, járjon közbe védencéért és segítse őt. Lehet kérni az ő közbenjárását is imáinkban. Egy szimpatikus szentet érdemes tehát választani, s amikor gyermeketek nagyobb lesz, meséljétek el neki ki a védőszentje, és miért választottátok őt neki. A védőszentekről a plébánia.net web oldalon találunk információt.

Az édesanyákat szeretettel várjuk a plébánia kismama klubjába, mely mostanában fog elindulni.

Hogy ne futószalag keresztelő legyen, ajánlom, hogy írjatok saját szavaitokkal imát gyermeketekért, családotokért, melyet akár ti, akár a rokonságból valaki felolvashat a keresztelőn. Bátorítunk benneteket, hogy ezt az imát, a keresztelőig, akár utána is, mindennap együtt mondjátok el.

Szeretnénk benneteket emlékeztetni az éves egyházi hozzájárulásra, s ennek rendezési lehetőségét is felajánlani.

A keresztelő után, egy egyeztetett időpontban személyesen vinnénk el hozzátok a keresztelői emléklapot.

A későbbiekben időnként tájékoztatunk benneteket a plébánia közösség titeket is érintő programjairól, ezért kérjük olvashatóan az @ címeteket írjátok fel a jelentkezési lapra.

A keresztelőre érdemes hozni cumit, teát, törölközőt, ha sírdogálna a gyermek, akkor ezek szoktak segíteni. Ha a kicsi nyugtalan, ajánlom, hogy olyankor az anyuka vegye át a keresztszülőktől.

Kedves Szülők! Üres a helyetek templomunkban, ha nem vagytok itt köztünk, szeretettel várunk benneteket a vasárnapi szentmisékre és közösségeinkbe is.

A szülőknek és keresztszülőknek is ajánljuk, hogy ha voltak elsőáldozók, a keresztelő előtt a szentgyónásukat végezzék el.

Örülünk, hogy itt vagytok, bármilyen kérdésetek van, vagy ha bármiben tudok segíteni, nyugodtan keressetek meg. Minden nap imádkozom értetek:

István atya

Kapcsolódó:
Keresztelés gyermekeknek