Hirdetések – 2017. március 19.

– Nagyböjt péntekjein 14 éves kortól nem eszünk húst, az esti szentmise után pedig keresztutat tartunk.

– Nagyböjti lelkigyakorlat lesz március 23-án, csütörtökön és 24-én, pénteken a 17.45-ös szentmise keretében, melyet Rolik Róbert Vác- Deákvári plébános tart. Jó alkalom a húsvéti gyónás elvégzésére.

– Előre hirdetjük, hogy Ágnes nővérék a tavalyihoz hasonlóan idén is eljönnek Nagymarosra, hogy betegegeinkért imádkozzanak. Április 1-én, szombaton lesz az imadélután, másnap az általuk készített lekvárok, fűszernövények a délelőtti szentmisék után megvásárolhatók.

– Március 26-án, vasárnap Nagymaroson a délelőtti szentmiséket Fábry Kornél atya, a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus főtitkára fogja tartani. A 9.30-as szentmise után lesz lehetőség találkozni vele a közösségi házban.

– Szombaton, 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe lesz.

– Április 1-én, szombaton, 10-14 óráig Nagymarosra szeretettel várjuk azokat a fiatalokat, akik a tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóban segítőként szeretnének tevékenykedni.

– Évente két alkalommal a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóval párhuzamosan megrendezésre kerül a Gyerekmaros, 5-600 gyerek részvételével, immár lassan 20 éve. Ez most veszélybe került, mert a szervezőknek nincs elég csoportvezetőjük a gyerekek mellé. Szeretnénk továbbítani a szervezők segély kiáltását. Ha nincs elég csoportvezető, akkor be kell fejezni a Gyerekmaros programját, mert csoportvezetők nélkül felelőtlenség ennyi ránk bízott gyereket irányítani. A segítségetekre volna tehát szükség. Aki május 20-án, szombaton tudna segíteni a Gyerekmaros munkájában mint csoportvezető, és elmúlt 16 éves (felső korhatár nincs), a Gyerekmaros honlapján jelentkezhet.

– A jövő hétvégén lesz a női lelkigyakorlat. Hordozzuk őket imáinkban.